Blog

Yana kollagénital

Yana kollagénital

A KOLLAGÉNITAL – TÉNYLEG CSODASZER?

Időről-időre felbukkan egy új hatóanyag, amely alapjaiban rengeti meg a szépségipart. Ilyen aktuális üdvöske a kollagén, mégpedig táplálék kiegészítő formájában.

Bár a krémek, szérumok a bőröregedést vizsgáló kutatásoknak, az új hatóanyagoknak és a dinamikusan fejlődő technológiának köszönhetően egyre többet tudnak, valójában még mindig nem képesek eljutni a bőr mélyebb rétegeibe. Be kell látnunk, ahhoz, hogy a bőr idő előtti öregedését megakadályozzuk, fiatalságát meghosszabbítsuk vagy a kor jeleit enyhítsük belülről is táplálnunk, építenünk kell bőrünket. Mivel a megereszkedés legnagyobb részt az évek során bekövetkező kollagén-vesztéssel magyarázható (25 éves kortól fokozatosan csökken a termelése majd 50 éves korra megszűnik), logikus lépés lenne a kollagén pótlása. Ezzel azonban az a probléma, hogy nagymolekulájú vegyület lévén kívülről nem tudjuk a bőr mélyére juttatni, vagy ha még elméletileg sikerülne is valahogy, akkor sem tudna a bőrbe beépülni. A kollagént tehát belülről, táplálék formájában lehet pótolni. A modern táplálkozással azonban a legfontosabb kollagén forrásokat elveszettük (ilyen például a csirkebőr, csirkeláb, kakastaréj, porcogó). Táplálék kiegészítő formájában juthatunk hozzá legegyszerűbben a bőr, köröm és haj szépségét fokozó kollagénhez kapszula, por vagy ital formájában. A felsoroltak közül a kapszulák mindössze 200-1000 mg kollagént tartalmaznak, a porok pedig kevésbé hatékonyan tudnak felszívódni, mint a folyékony kollagén. A kollagénitalok tartalmazzák a legkönnyebben beépülő kollagént a legnagyobb koncentrációban (a kapszulákénak akár 50-szeres mennyiségét), hidrolizátum formájában.
Folyékony fiatalság

A kollagénitalok sem egyformák, érdemes feltérképezni az összetevőiket, vajon tartalmaznak-e a beépülést segítő C-vitamint és egyéb a bőrszépítő vitaminokat, hatóanyagokat. Az Image Skincare amerikai professzionális bőrápolási márka a kozmetikai szalonokból már ismerős lehet. Yana néven forgalmazott kollagénital több oldalról támogatja a bőr fiatalos megjelenését. A benne alkalmazott fejlett technológiákkal klinikailag bizonyítottan, jelentősen csökkenti a ráncokat, fokozza a bőr rugalmasságát és emeli a bőr hidratáltságának szintjét. Hidrolizált kollagénpeptidek, fitoceramidok, biotin, antioxidáns komplex és B6 vitamin harcol a bőröregedés és a bőrproblémák kialakulása ellen.

A hidrolizált bioaktív kollagén peptidek lassítják a kollagénvesztést, csökkentik a ráncok méretét, növelik a rugalmasságot és emelik a bőr hidratáltsági szintjét. A kollagénital gabonakivonat fitoceramidja támogatja a bőr celluláris mátrixot, hozzájárul a feszességéhez és hidratáltságához. Hatékony antioxidáns komplexe (hialuronsav, zöld tea levél, kivonat, bio acai gyümölcs, bio gránátalma gyümölcs kivonat) harcol a szabadgyökök okozta károk ellen. C-vitamin (aszkorbinsav) tartalma az egészséges kollagén képződéshez elengedhetetlen. Biotinnal védi a bőrt a vízveszteségtől, segít erősíteni a hajat, bőrt, körmöt, B6-vitaminnal gátolja a fehérjék lebontását és akadályozza az ekcéma, psoriasis, akné és bőrszárazság kialakulását.
A Yana kollagénital valamennyi bőrtípusra ajánlott, különösen laza, rugalmasságát vesztett idősödő bőrre. Az eredmény: ragyogóbb bőr napokon belül, akár 63%-kal javul a ráncok megjelenése 30 nap alatt, akár 40%-kal nő a bőr hidratáltsága egyhavi használattól.
Az ízletes citrus ízű Yana önmagában, vagy vízzel, smoothie formájában, teában vagy más módon fogyasztva is finom. Nem tartalmaz cukrot, glutént, tejszármazékot, sem génmódosított alapanyagot.

 

SZUPER – ANTIOXIDÁNSOKKAL AZ EGÉSZSÉG FENNTARTÁSÁÉRT

Az antioxidánsok nagyon sokfélék lehetnek, vannak köztük természetes eredetűek és szintetikusak is. A közös tulajdonságuk az, hogy felveszik a harcot a szabadgyökökkel szemben, egyfajta védőpajzsot alkotnak és hatástalanítják őket. A szabadgyökök által okozott károsodás számos betegség forrása és az öregedésért is felelősségre vonható. A Yana kollagén ital szuper-antioxidánsai sokat tesznek azért, hogy bőröd egészséges és ragyogó lehessen, de ennél tovább is mennek! Olvasd el, milyen betegségek megelőzésében segít neked a Yana kollagén ital!

 

Yana kollagén ital a visceláris zsír csökkentéséért

A visceláris zsír rizikófaktora a szív- és érrendszeri betegségeknek, cukorbetegségnek, köszvénynek, izületi arthrosisoknak és a demenciának is. Ennek oka, hogy a visceláris zsír hormonálisan aktív szteroid hormonokat és gyulladáskeltő interleukinokat termel. Mindenkiben felmerülhet a kérdés, honnan tudjuk, hogy magas-e a visceláris szír a szervezetünkben. Ennek van egy egyszerű formája, mégpedig a köldök körfogat mérése. Nőknél 83 cm, férfiaknál 95 cm a határérték, ha ennél magasabb számot mérünk, akkor magasabb a visceláris zsír is. Az okát a májműködés zavarában kereshetjük, amikor is a máj a rá háruló többletmunkát már nem képes elvégezni, és előbb-utóbb kialakul a visceláris zsír.
A Yana kollagén ital szuper-antioxidánsai, mint a gránátalma és az acai gyümölcs, illetve a zöldtea polifenoljai és katekinjei hatékonyan csökkentik a visceláris zsírt, a köldök kerületet és az inzulinrezisztenciát.

 

A Yana kollagén ital hozzájárul hajlékonyságunkhoz is

Az elégtelen folyadékfogyasztás és a helytelen testtartás okozza, hogy a reggel mért testmagasság minimum 1cm-rel magasabb, mint az esti. A csigolyák közötti tömöttrostos kötőszövetnek magas a hidratáltsága, a kevesebb folyadékfogyasztás hatására lelapul, így járulva hozzá a testmagasság csökkenéséhez.
A Yana kollagén italban lévő hialuronsav gondoskodik arról, hogy optimális legyen a kötőszövet hidratáltsága, ezáltal nemcsak magasabbak, hanem rugalmasabbak és hajlékonyabbak is leszünk.

MITŐL OLYAN EGYEDÜLÁLLÓ A YANA?

  1. Ez a FORRADALMI SZÉPSÉGITAL a 6 professzionális bőrápoló termékekkel együtt alkalmazva áttörő eredményeket hoz.
  2. Az ELSŐ KONCENTRÁLT SZÉPSÉGITAL, mely kicsiny napi adagokban maximális hatékonyságot nyújt.
  3. Finom citrusíz, mely önmagában, vagy vízzel, smoothie formájában, teában vagy más módon fogyasztva is ÍZLETES.
  4. Bioaktív kollagénpeptidek, melyek klinikailag bizonyítottan FOKOZZÁK A KOLLAGÉNT akár 65%-kal 60 nap alatt.
  5. A hidrolizált kollagénpeptidek BIOLÓGIAILAG JOBBAN FELVEHETŐEK, jobban felszívódnak.
  6. A LumiplexTM, egy védett ultra- nutraceutikáli- ai antioxidáns komplex, mely SEJTSZINTEN ÉPÍTI ÚJJÁ ÉS REGENERÁLJA A BŐRT. A korrigálás, védelem és táplálás céljára.
  7. Tapasztald meg a kisebb és nagyobb RÁNCOK CSÖKKENÉSÉT már EGY HÉT ALATT.
  8. NÖVELI A BŐR HIDRATÁLTSÁGÁT akár 40%-kal, mindössze HÁROM HÉT ALATT.
  9. CUKORMENTES, GLUTÉNMENTES, TEJMENTES ÉS SZÓJAMENTES formula.
  10. GENETIKAILAG NEM módosított.

A hozzászólási lehetőség jelenleg zárolva van.